Carla Romanelli olasz színésznő.

Carla Romanelli (Arezzo, 1949. augusztus 23.–) olasz színésznő.

Carla Romanelli művészek és költők fémjelezte családban született, 1949-ben, az olaszországi Arezzóban.

A parlamenti tolmácsképző iskolában idegen nyelveket tanult, és humán tudományokból szerzett oklevelet. 

Első televíziós fellépésére a RAI promóciós műsorában, a Carosellóban került sor, 1968-ban, amikor Luciano Emmer rendezésében Hófehérkét alakította. 

Színházi pályája ugyanabban az évben Alessandro Fersen Ördöngösségek című darabjában indult. 

Filmkarrierje – még színészi képesítés nélkül – az 1960-as évek végén néhány olyan erotikus filmben játszott meztelen szereppel indult, mint a Leszbosz – a szerelem magasiskolája, vagy a görög Szerelem határok nélkül erotikus vígjáték.

1970-ben Amerikában férjhez ment John Crowther író-filmrendezőhöz, akinek a The Martlet's Tale című filmjében is szerepelt. Apósa Bosley Crowther, a New York Times filmkritikusa, akinek köszönhető, hogy az olasz neorealizmus meghódította az Egyesült Államokat.

Színjátszást 1970-től 1975-ig Fersen római színitanodájában tanult.

Az első igazi nagy szerepe a buja Pampinea a Tök pucér kanca szexkomédiában, ahol Don Backy, Renzo Montagnani, Pietro Torrisi és Barbara Bouchet mellett játszott. Az A nevem Shangai Joe spagettiwesternben Chen Lee és Klaus Kinski partnereként először játszott felöltözve. A Hermann Hesse-féle Prérifarkas című filmben Mariát alakította Max von Sydow, Dominique Sanda, Pierre Clémenti társaságában.

Az első művészileg lényeges filmje Az érzéki ápolónő szexkomédia 1975-ben Ursula Andress és Duilio del Prete társaságában, illetve volt egy kisebb szerepe Tony Curtisszel a Casanova & Co.-ban.

1975-től 1978-ig a Los Angeles-i Actor’s Studióban színművészeti ismereteit tökéletesítette.

Tevékenysége során folyamatosan váltogatta a színészetet az írásművészettel, előadásokat, koncerteket és egyéb kulturális eseményeket hozott létre, a művészet és a tudomány sajátos szintézisét teremtve meg.

Az 1970-es években sok időt töltött Magyarországon, előbb Ragályi Elemér operatőrrel került szerelmi kapcsolatba, később közel két éven át Lukács Sándorral ápolt meghitt viszonyt, aki a hírekkel ellentétben soha nem vette el feleségül. 

Több magyar filmben is szerepet kapott:

Krúdy Gyula–Horváth Z. Gergely: Napraforgó (1974)

Sándor Pál: Herkulesfürdői emlék (1975)

Makk Károly: Egy erkölcsös éjszaka (1977)

Nemere László: Segítsetek, segítsetek! (Madaras Józseffel, a film 1978-ban a Monte-carlói Nemzetközi Televíziós Filmfesztivál díjnyertese lett)

A magyarországi vendégszereplések után több színházi és filmszerepet játszott még el, Olaszországon kívül például az Amerikai Egyesült Államokban és Franciaországban, többek között Jean-Paul Belmondo oldalán.

A televízióban 1979-ben Mercédes szerepében debütált Jacques Weber négyrészes A Monte Cristo grófjában, 1980-ban a leginkább ismert Gina, Belmondo egyik szobalányaként A bábjátékos című vígjátékában. Az utolsó nagy filmje 1983-ban a The Lonley Lady volt Pia Zadora társaságában, amely tizenegy jelölést kapott az Arany Málna díjra, és „elnyerte” a minden idők az év legrosszabb filmje díjat.

1981-ben a bolzanói állandó színházban (Teatro Stabile di Bolzano) a Fersen rendezte Szégyentelen igazság című vígjáték női főszerepét alakította, ahol Giusi Raspani Dandolo színművésznő ragyogó komikai stílusát tanulmányozta.

Georg Büchner Woyzeckjének olasz tévéváltozatában lépett fel, szerepelt színpadon Csehov Három nővérében és a bolzanói fesztiválon Müller Péter Szemenszedett igazság című darabjában. Elkezdett foglalkozni a művészet különféle egyéb vonatkozásaival; a nemzetközi kapcsolatokat intéző felelőse lett a FIA (a művészek nemzetközi uniója) olaszországi szervezetének. Kiállítások kurátoraként is közreműködött, s lassan a kultúra, művészet, tudomány támogatásának hostesse lett.

Producer volt a spoletói fesztiválon, ahol koncerteket, költői esteket szervezett. Kapcsolatba került az 1950-es években Amerikában alapított Aspen Intézettel, amely az emberiség jövőjével és a kultúrák közötti nyílt eszmecserével foglalkozik. Hamarosan bevonták az intézet sajtómunkájába, így olyan hírességekkel is találkozott, mint a fizikai Nobel-díjas Carlo Rubbia. Közben egyre több szervezettel került kapcsolatba, és hazájából már az ESOF 2004-es stockholmi rendezvényéhez is jelentős támogatókat nyert meg. 2006-ban Berlinben az ESOF (Európai Tudományos Nyílt Fórum) Olaszországból érkező finanszírozások felhajtójaként működött közre.

Forrás: wikipédia, listal.com