2021. január 9., szombat

Nastassja Kinski az 1970-es és 80-as években.

 Nastassja Kinski (Nastassja vagy Anastasiya Nakszynski) (Nyugat-Berlin, 1961. január 24. –) Golden Globe-díjas német színésznő, Klaus Kinski lánya.

1961-ben (más források szerint 1959-ben vagy 60-ban) született Nyugat-Berlinben, a híres színész, a családja révén lengyel gyökerekkel is rendelkező Klaus Kinski és az író Ruth Brigitte Tocki lányaként (eredeti családnevük Nakszynski volt). 13 éves korában már Wim Wenders Téves mozdulat című filmjében szerepelt, majd német televíziók foglalkoztatták – sikerrel, hisz több, gyerekszínésznek járó díjjal jutalmazták. Kamaszkorában azonban olyannyira elhidegült apjától, hogy otthagyta iskoláit, elköltözött és modellnek állt. Egy külföldi fotózáson találkozott a nála 28 évvel idősebb Roman Polańskival, akivel összeköltözött, és segítségével folytathatta színművészeti tanulmányait, többek között a New York-i Actors' Studioban.

Amerikában az 1979-ben készült Polanski-film, az Egy tiszta nő (Tess) révén ismerték meg, igaz, elsősorban a film erotikus jelenetei azok, amik a generáció férfi tagjainak álmodozásában előbukkantak később. Néhány évig továbbra sem színészi kvalitásai, inkább testi adottságai révén kapott szerepeket. A brit Tony Richardson filmjében, a Hotel New Hampshire-ben – ahol egy medvebőrbe bújva játszott – azonban bizonyította rátermettségét színművészként is. Később Wenders foglalkoztatta a 80-as évek szexszimbólumává vált színésznőt.

1984-ben született első fia, Aljosha, akinek Vincent Spano az édesapja. Ugyanebben az évben hozzáment Ibrahim Moussa egyiptomi producerhez, akitől született egy lánya, Sonja. Ő ma modellként dolgozik. Moussától való különválása után beleszeretett a legendás zeneszerző–producerbe, Quincy Jonesba, akitől Kenya Julia nevű lánya született.

Magyarországon is forgatott: a Gárdos Éva rendezésében készült Amerikai rapszódiában játszott egy magyar származású anyát.









































Forrás: vintagenewsdaily, wikipédia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jonathan Katz amerikai humorista és színész.

Jonathan Paul Katz (New York, 1946. december 1. –) amerikai humorista, színész és szinkronszínész. A Dr. Katz, Professional Therapist című a...