A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Maggie Grace amerikai színésznő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Maggie Grace amerikai színésznő. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. január 30., vasárnap

Maggie Grace amerikai színésznő.

Margaret Grace Denig (Columbus, Ohio, 1983. szeptember 21. –) amerikai színésznő, modell.

Grace az ohioi Columbusban született és nőtt fel három testvér közül a másodikként. 16 évesen édesanyjával Los Angelesbe költözött. 2001-ben kezdte a színészi pályát, első jelentős szerepét a Gazdagok és gyilkosok című tévéfilmben kapta, majd 2003-ban Tom Selleck és Wendy Crewson elidegenedett lányát alakította a A javulás útja című szintén tévében.

Feltűnt a CSI: Miami helyszínelők, a Döglött akták és több más sorozat egy-egy epizódjában, mígnem megkapta a Lost – Eltűntekben Shannon szerepét, amivel széles körben is ismertté vált neve. 2005-ben készült el első mozifilmje, melyben főszerepet játszhatott, John Carpenter horrorklasszikusának újrája, A köd. A filmben a szintén sorozat-sztár Tom Welling (Smallville) partnere volt.

2005-ben a Maxim magazin Hot 100-as listáján a 27. helyezett lett, míg az FHM A világ 100 legszexibb nője 2005-ben választásán a 44. helyezést érdemelte ki.

Híresztelések kaptak szárnyra, miszerint esélyes Kitty Pryde szerepére az X-Men: Az ellenállás vége című filmben, ám Grace egy interjúban elmondta, ezen a felvetésen ő maga lepődött meg a legjobban, ugyanis soha senki nem kereste meg a szereppel kapcsolatban.

2007-ben már két filmben is szerepet kapott; feltűnt A Jane Austen Könyvklubban és a Suburban Girlben, míg a következő évben Liam Neeson elrabolt lányát alakította a Elrabolva című, francia gyártású produkcióban. 2018-tól Grace a Fear the Walking Dead szereplőgárdájának tagja.


























Forrás: wikipédia, listal.com

Jonathan Katz amerikai humorista és színész.

Jonathan Paul Katz (New York, 1946. december 1. –) amerikai humorista, színész és szinkronszínész. A Dr. Katz, Professional Therapist című a...