Mihail Ivanovics Zsarov (Moszkva, 1899. október 27. – Moszkva, 1981. december 15.) orosz szovjet színész.
Apja nyomdász volt, kezdetben ő maga is nyomdai szedőként dolgozott. Karrierjét színpadon és filmen egyaránt 1915-ben, statisztaként kezdte.
A Vörös Hadsereg első vándorszínházával lépett fel a keleti fronton, ahonnan 1919-ben fiatal feleséggel tért haza Moszkvába. Egy ideig Fjodor Komisszarzsevszkij színházi stúdiójában képezte magát, utána közel egy évet a Szafonov Színháznál töltött, a következő évtől 1926-ig Vszevolod Mejerhold híres társulatának tagja volt, majd Baku és Kazany színházaiban játszott. A fővárosba visszatérve előbb a Realista Színházhoz, 1931-ben a Kamara Színházhoz szerződött (1931–1937), végül 1938-ban a moszkvai Kis Színház művésze lett. Ezekben az években többnyire komikus szerepeket játszott vagy egyszerű népi alakokat keltett életre ízes humorral, a negatív figurákat erősen karikírozva. A Kis Színházban komikus és drámai feladatokat egyaránt kapott, ott főként a klasszikus darabok mellékszerepeiben aratott sikereket.
Első jelentősebb filmszerepét 1925-ben kapta (Út a boldogsághoz), és bár sok némafilmben játszott, a sikert számára Nyikolaj Ekk rendezése, az Út az életbe (1931) hozta meg. „Ez volt az első szovjet hangosfilm, amelyet eleve ebben a formában képzeltek el, és írtak meg.” A film elvadult fiatalkorú gyerekekről szól, akiket egy megrögzött bűnöző (Zsarov játssza) próbál a befolyása alá vonni, a tanító pedig igyekszik őket jó útra terelni. A szereplők közül csak Zsarov és a tanítót alakító Nyikolaj Batalov volt hivatásos színész, a fiúkat egy munkatáborból válogatták ki.
Alekszej Tolsztoj regényének filmváltozatának (Nagy Péter, 1937) Mensikov szerepében bizonyította, hogy történelmi személyek, klasszikus irodalmi alakok megformálásában is otthon van. Élvezettel és sikeresen szerepelt kisebb Csehov-művek filmfeldolgozásaiban: ő volt A medve nagyhangú, életerős földbirtokosa (1938), A tokbabújt ember életvidám tanítója (1939) és szerepelt a jóval későbbi Anna a férje nyakán filmváltozatában (1954). A hazájában nagy sikerű Makszim-trilógiában (főszerepben Borisz Csirkovval) negatív személyt játszott hanyag eleganciával: az irodai alkalmazott Dimba, „Szentpétervár biliárdkirályának figuráját” keltette életre. Az anarchistákról szóló dalbetéte évtizedekig népszerű volt a Szovjetunióban.
A háború idején készült mintegy tíz filmben volt látható. Szergej Eisenstein Rettegett Ivánjának második részében a ravasz és kegyetlen muzsik, Szkuratov alakját keltette életre, akinek ügyeskedéseivel sikerül a cár bizalmába férkőznie. A levegő kocsisa (1943) című zenés vígjátékban övé volt a főszerep, a szerelmes pilóta alakját formálta meg; filmbeli partnere, Ljudmila Celikovszkaja csakhamar valóban a felesége lett. Az Ikrekben (1945) már fiatal felesége játszotta a főszerepet, Zsarov pedig a városi élelmiszerraktár önelégült, szélhámos vezetőjét alakította.
Az Uborka, a repülőtér gyöngye, Zsarov saját rendezése (orosz címének fordítása: 'A nyugtalan gazdaság', 1946) olyan „repülőtéren” játszódik, amelyet az ellenség megtévesztésére alakítottak ki. Központi hőse, Ogurcov szanatóriumi könyvelő (Zsarov) abban bízik, hogy a háborúban is hasonlóan nyugodt helyre került, mint civilben, de hamarosan csalódnia kell.
Vígjátéki szituációra épül Az M. 22–12-es autó, melyben sofőrt játszik, (akárcsak a főszereplő, Nyikolaj Krjucskov), és a A gitáros lány (1958), ahol egy hangszerüzlet vezetőjeként igyekszik visszatartani a csinos eladónőt attól, hogy az az üzletet otthagyva színésznő legyen.
Utolsó jelentős alakításával, Anyiszkin nyomozó szerepében ismét országos sikert aratott, az első filmet (Falusi detektív, 1968) további kettő követte (Anyiszkin és Fantomas, És megint Anyiszkin). Ezek rendezésében Zsarov (már betegen) maga is részt vállalt.
Miután első házassága felbomlott, második felesége Ljudmila Poljanszkaja színésznő lett, házasságuk tizenöt évig tartott (1928–1943). Már jóval elmúlt negyvenéves, amikor beleszeretett a nála húsz évvel fiatalabb kezdő színésznőbe, Ljudmila Celikovszkajába, akivel több filmben is együtt játszott. Hét év házasság után (1943–1950) ezúttal a feleség volt az, aki kilépett a kapcsolatból (Celikovszkaja később a híres színházrendező, Jurij Ljubimov felesége lett). A szakítás az ötvenéves Zsarovot nagyon megviselte, szanatóriumba is került. Végül negyedikként egy híres zsidó orvos-professzor fiatal lányát vette feleségül, éppen akkor, amikor a Szovjetunióban elkezdődött a zsidó orvosok elleni hajsza. A lány szüleit letartóztatták és csak Sztálin halála után rehabilitálták őket. Zsarov e néhány év alatt nem is kapott filmszerepet.
Forrás: wikipédia, kino-teatr.ru
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése