Al Pacino (New York, 1940. április 25. –) Oscar-díjas és többszörös Golden Globe-díjas olasz származású amerikai színész, a filmtörténelem egyik meghatározó színészegyénisége. Már rögtön az első filmszerepe, a Pánik a Tű parkban előtt Tony-díjat kapott egy Broadway-darabban nyújtott alakításáért. Francis Ford Coppola 1972-ben ráosztotta a Corleone családot irányító maffiavezér, Michael Corleone szerepét A Keresztapa című filmjében, melynek köszönhetően egy csapásra a legnagyobbak között találta magát. Filmjei témájául gyakorta szolgál a szervezett bűnözés, a New York-i olasz maffia: főszerepet játszott A sebhelyesarcúban, a Dick Tracyben Warren Beattyvel, majd a Szemtől szemben felügyelőjeként Robert De Niro illetve a Fedőneve: Donnie Brasco című filmben Johnny Depp partnereként. Az ő nevéhez fűződik mára világhírűvé vált monológja, amit a Minden héten háború című film végén intéz csapatához.
A New York-i Bronxban született, szülei szicíliaiak, Salvatore és Rose, akik születése után hamarosan elváltak, és a kis Al a nagyszülők házában talált menedéket. Kedvenc foglalatossága volt a moziban látott filmszereplők hangjának, mozgásának utánzása. Még középiskolás volt, amikor Bronxban Csehov Sirályában lépett fel, és ekkor ébredt rá saját színészi képességeire. A fiatal srác a Broadwayre vágyott, de a tanulást félvállról vette, és ez egyre romló eredményein is meglátszott. Egy ideig alkalmi munkákból tartotta fenn magát, majd Herbergh Berghof tanodájába iratkozott be, de Lee Strasberghez vágyott. Világhírű Actors Stúdiójában próbálta elsajátítani a szakma fortélyait, ahol előtte olyan nagy színészek is tanultak, mint James Dean vagy Marilyn Monroe. A method acting mestere szárnyai alá vette az ifjú titánt, majd off-Broadway-darabokban szerzett neki szerepet. Al végre megvalósíthatta önmagát, és az elkövetkezendő években díjakkal halmozták el munkáiért, többek között Tony- és Obi-díjakkal. Utolsó színházi szerepében egy kábítószerfüggő fiatalt formált meg, s bár ezután egyenesen a mozivászonra került, a rendezők és producerek még sokáig visszatértek a drogos témához. Első két játékfilmjében ugyanis szintén drogfüggő csődtömegeket személyesít meg, akiknek nincs módjuk és nincs erejük ahhoz, hogy szakítsanak züllött életükkel. A Pánik a Tű parkban direktora így jellemezte a lehengerlő tehetségű sztárpalántát: „Látszatra érdektelen, csúnya kisember, ám amikor beszélni, mozogni kezd, szemében lézersugár gyullad ki”.
Pályája nehezen indult be, és ha Francis Ford Coppola késhegyre menő viták árán nem fogadtatja el a Paramount Pictures fejeseivel, hogy ő játssza A Keresztapa című epikus gengszterfilm egyik főszerepét, talán ma egy legendával szegényebbek lennénk. Pacino az első próbafelvételeken nem győzte meg a stúdió vezetőit, akik ki akarták rúgni, de a sokat emlegetett éttermi mészárlásjelenetben már minden kétséget eloszlatott afelől, hogy ő a legautentikusabb választás a fiatal katonatiszt szerepére, aki apja, a mindenható maffiafőnök (Marlon Brando) helyébe lépve a családi vállalkozás élére áll. Pacinót beszippantotta Hollywood, és a Keresztapáért Oscar-díjra jelölték, ezt azonban még nem sikerült beváltania. Sőt, díjak tekintetében sokáig a legmellőzöttebbek közé tartozott. A Keresztapa azonban mérföldkő lett Új-Hollywood történelmében, felfrissítette műfajának lelassult véráramát, és a nyomában valóságos „gengszterfilmdömping” indult el. A két évvel későbbi folytatásban már abszolút főszereplő volt, s noha ismételten jelölték, újfent alulmaradt, ezúttal Art Carney-val szemben.
Filmes karrierje sínre került, és innentől kezdve a legjobb rendezők álltak sorba Pacinóért, így nem csoda, hogy a következő években szinte csak neves filmkészítőkkel dolgozott együtt. Erőteljes alakításokat nyújtott Sydney Lumet két filmjében, a klasszikussá vált Serpico-ban (1973) mint túlzottan lelkiismeretes rendőr, aki le akarja leplezni a szervezeten belüli korrupciót – ezért az alakításáért Golden Globe-díjat kapott -, és a Kánikulai délután-ban (1975) mint kétbalkezes, biszexuális bankrabló. Ezután néhány kevésbé sikeres film következett, mint például az egy autóversenyző életéről szóló Bobby Deerfield (1977). Az évtized végén újfent Oscar-díjra jelölték a Norman Jewison által rendezett Az igazság mindenkié (1979) című filmdrámában nyújtott erőteljes alakításáért, melyben egy mindenre elszánt ügyvédet kelt életre. Azonban az aranyszobrocska ismételten elmaradt.
Számos filmszerepet visszautasított, ezek között van a Kramer kontra Kramer és az Apokalipszis most. A Csillagok háborújában Han Solo is lehetett volna, de ő nem kedveli a fantasztikus filmeket. A sikeresnek mondható előző évtized után a nyolcvanas években néhány alacsonyabb színvonalú produkcióhoz is leszerződött. Ilyen például William Friedkin nagy vihart kavart bűnügyi filmje, a Portyán (1980) és a Szerző! Szerző! (1982) című film, melyben komikus oldalát csillogtatja meg. Ebből az időszakból kétségkívül egyedül A sebhelyesarcú méltó említésre, amelyben Tony Montanát, a kubai bevándorlót formálja meg, remekül. A hazájában is bűnözőként tevékenykedő Montana az Újvilág felé hajózva elhatározza, hogy az alvilági vezetőség bizalmába férkőzve megfosztja trónjuktól Miami hírhedt drogbáróit. Poliészteröltönyök, füstös klubok, literszámra ömlő vér (a láncfűrészes jelenet Brian De Palma tisztelgése Alfred Hitchcock Psycho című filmje előtt), nyitott tetejű autók, virágmintás ingek, árulás és becsület. Pacino talán legmeggyőzőbb Montana szerepében: amit itt művel, az tulajdonképpen a mohó, mégis avítt becsületkódex alapján dolgozó, dél-amerikai proletár gondos reprezentációja. A közönség és a kritikusok egyaránt el voltak ragadtatva Pacino játékától, a szakma azonban meglepő módon „csak” Golden Globe-díjra jelölte, amelyet végül meg sem kapott, és az alkotás is elkerülte az akadémia figyelmét. Az Amerika fegyverben (1985) című, az amerikai függetlenségi háborúról szóló filmben Pacino messze elmaradt előző alakításaitól, és mind a film, mind pedig a színész hatalmasat bukott; nem mellékesen az Arany Málna díjak sem kerülték el a produkciót. Talán ennek a váratlan kudarcnak tudható be, hogy a színész a következő három évben nem is vállalt el semmilyen munkát. Az évtizedet egy mérsékelt krimivel, A szerelem tengere (1989) című filmmel zárja, melyben Ellen Barkin és John Goodman voltak a partnerei. Ebben az évtizedben Pacino nem teljesített túl sikeresen, így nem meglepő, hogy ebben az időszakban egyetlenegy Oscar-jelölést sem kapott, pedig egyesek szerint már igazán járt volna neki ez a kitüntetés.
1990-ben Warren Beatty képregény-adaptációjában, a Dick Tracy groteszk maffiózószerepében tündököl és ugyanebben az évben játssza el utoljára Michael Corleone szerepét a keresztapa-trilógia befejező részében. A Keresztapa III. ugyan sikeres volt bemutatásakor, azonban ez a siker messze elmaradt elődeitől és Pacino is emiatt vállalta el nehezen a szerepet, mondván a második rész már lezárta a történetet. A Krumplirózsa (1991) című romantikus drámában Michelle Pfeiffer volt a partnere, a rossz életű szakács szerepe visszaszerezte Pacino népszerűségét, mind a közönség, mind a rendezők körében. 1992-ben az Egy asszony illata című filmdrámában kritikus humorral, megfáradt iróniával és lírai szomorúsággal tölti fel Frank Slade, a vak alezredes drasztikus szerepét. Jutalomjátékát Oscarral honorálják, bár a közvélemény szerint ez egyértelműen vigaszdíj volt, egy eddig nem honorált életmű kései elismerése. Szintén ebben az évben szerepel még a sztárok egész sorát felvonultató Glengarry Glen Ross című filmben, melyért szintén jelölte őt az akadémia, mint legjobb mellékszereplőt. Pacino szekere innentől kezdve vágtatni kezdett: a Carlito útja (1993) egy újabb gengsztermozi, de ezúttal ő játssza az erkölcsös, börtönviselt maffiózót, aki szeretné otthagyni New York alvilágának mocskát, és egy autókölcsönzőt nyitni egy távoli, békés szigeten. Rendkívüli film, amelyben Sean Penn élete egyik legtalálóbb szerepében brillíroz, Pacino pedig ismét nem hazudtolja meg önmagát. Joe Cocker betétdala még tragikusabbá teszi ezt az árulásról és szerelemről szóló gengszterballadát, amelyet érdemes több ponton is összehasonlítani A sebhelyesarcúval. Hiszen mindkét mű főhőse elbukik a küzdelemben, de míg egyikük nem képes a puskacsőnél messzebbre látni, és csak saját vérbosszújára gondol az utolsó pillanatig, addig a másik ellöki magától a változó értékeket, kitágul előtte a horizont; ironikus módon épp egy futni hagyott helyi kiskirály döfi hátába a kést.
1995-ben a Szemtől szembent forgatja Robert De Niro társaságában, álomszereposztással. Michael Mann nagyszabású akciófilmje óriási lenyomatot hagyott maga után, amit mi sem bizonyít erősebben, minthogy hamarosan videójáték dolgozza fel a rabló-pandúr történetet. 1996-ban Pacino a rendezői székben is kipróbálta magát a Richard nyomában című történelmi film forgatása alatt, majd 1997-ben Az ördög ügyvédje következett, amelyben a ördögöt mintázta meg nagy sikerrel Keanu Reeves oldalán. Ugyanebben az évben ismét egy maffiafilmben tündökölt az ifjú Johnny Depp partnereként, a Fedőneve: Donnie Brasco című krimiben. Egy év szünet után a Minden héten háború (1999) című filmben egy amerikai futballcsapat edzőjét alakította, majd ismét Michael Mann-nel dolgozott együtt egy Russell Crowe főszereplésével készült moziban, A bennfentes című thrillerben, melyet a következő évben hét kategóriában jelöltek Oscar-díjra.
Az új évezred elején ismételten egy kisebb szünet következett, viszont 2002-ben három filmet is forgatott. Christopher Nolan Álmatlanság című thrillerében Pacino egy sokat tapasztalt Los Angeles-i nyomozót keltett életre, aki társával egy kis alaszkai faluba utazik, hogy elkapja egy tizenhét éves lány gyilkosát.
A másik két filmje, az Ismerős játékok és a Gengszter románc viszont egytől egyig kudarcot vallottak. Az HBO is sugározta az Angyalok Amerikában című minisorozatot, amelyben Pacino első ízben jelenik meg a közönség előtt televíziós produkcióban és ráadásul őszes hajjal. A film homoszexualitásról, vallásról, politikáról, életről szól. Roger Donaldson Beavatás (2003) című kalandfilmjében a Colin Farrell által alakított James Clayton életének megváltoztatására törekszik kiképzője, Walter Burke, akit Al Pacino kelt életre. A CIA öreg rókája ráveszi a kiképzőközpont legkitűnőbb diákját, hogy legyen a tanítványa, de hogy teljes jogkörű ügynök lehessen, előbb túl kell élnie a kiképzést.
2004-ben Michael Radford rendező Shakespeare-adaptációjában, A velencei kalmárban Shylockot formálta meg Jeremy Irons oldalán. A szerepét eredetileg Marlon Brando kapta volna, azonban a színészlegenda gyenge egészségi állapota miatt nem vállalta a munkát. D.J. Caruso is Pacinóban látta meg A pénz beszél egyik főhősét, Waltert, aki sportfogadásokkal üzletel, majd a szárnyai alá veszi az egykori futballsztárt – őt Matthew McConaughey játssza – és sajátos módszereivel kihozza belőle a maximumot.
A 2007-es 88 perc című moziban Al Pacino alakítja azt a professzort is, aki másodállásban az FBI-nál tevékenykedik, mint pszichiáter, és egy nap halálos fenyegetést kap, miszerint 88 perce van hátra az életből. Szintén ebben az évben szerepelt még az utóbbi évek egyik sikerfilmjének második folytatásában, az Ocean’s Thirteenben is George Clooney és Brad Pitt oldalán. 2008-ban ismét együtt játszott Robert De Niróval A törvény gyilkosa című krimiben. A film a vártnál gyengébben szerepelt a mozik pénztáránál.
Al Pacinót már évek óta Hollywood örök agglegényének tartják és talán ennek tudható be az is, hogy sztárkollégáitól eltérően ő feltűnően keveset szerepel a neve a különböző bulvárlapok hasábjain. A színész kapcsolatai rövid ideig tartottak, az egyetlen kivétel a neves színésznő, Beverly D’Angelo volt, akivel 1997 óta élt együtt és aki 2001 januárjában ikreket hozott világra. Ezután azonban kapcsolatuk megromlott, és nem éppen békés körülmények között váltak el egymástól.
Forrás: wikipédia, vintagenewsdaily.com, mafab.hu, theplace2.ru, zimbio.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése