Stefania Sandrelli olasz színésznő.

Stefania Sandrelli (Viareggio, Toszkána, 1946. június 5. –) olasz színésznő. Kamaszlányként kezdett filmezni az 1960-as évek legelején, s az évtizedek folyamán az olasz filmművészet egyik állócsillaga lett. Szerencséje volt: mindjárt pályája elején jeles rendezők irányítása alatt dolgozhatott, tapasztalt kollégák partnereként, így lehetősége nyílt színészi tehetsége kibontakoztatására. Pályafutása szempontjából meghatározó volt az együttműködése Pietro Germivel és Bernardo Bertoluccival, de rajtuk kívül is számos elismert rendező bízott rá fontos feladatokat. 18 évesen, 1964-ben szülte a lányát, Amanda Sandrellit, aki ugyancsak színésznő lett. 1973-ban született fiának a Vito keresztnevet adta.

Számos pályatársnőjéhez – Silvana Mangano, Gina Lollobrigida, Lucia Bosé, Sophia Loren és mások – hasonlóan Stefania karrierje is úgy kezdődött, hogy megnyert egy szépségversenyt. Ennek köszönhetően a 15 éves lány filmszerepet kapott, méghozzá rögtön Ugo Tognazzi oldalán A szövetséges (1961) című drámában. A következő esztendőben Marcello Mastroianni partnere lehetett Pietro Germi világsikert aratott komédiájában, amely Válás olasz módra címmel Magyarországra is eljutott. Igazán testhezálló szerepet játszott: egy koraérett, érzéki fiatal lányt. Germi következő filmje, az Elcsábítva és elhagyatva (1964) főszerepében a kritikusokat is végleg meggyőzte figyelemre méltó színészi tehetségéről. Mentora Az erkölcstelen férfi (1967) című vígjátékában is szerepet osztott rá. Bernardo Bertolucci Partner (1968) című drámája újabb fontos állomás volt Sandrelli pályáján, de ennél is jelentősebb volt az Alberto Moravia regényéből készült A megalkuvó (1970), amelyben Stefania a főszereplő Jean-Louis Trintignant kissé butácska, ám érzéki feleségének a szerepét játszotta. Leszbikus színezetű táncjelenete partnernőjével, Dominique Sandával a mű egyik emlékezetes képsora. A két Bertolucci-film között forgatta a Gramigna szeretője (1969) című drámát Carlo Lizzani irányítása alatt.

Az új évtized elején Stefania ismét Pietro Germivel dolgozott, ezúttal utoljára. Az Alfredo, Alfredo (1971) című vígjátékban a főszerepet alakító Dustin Hoffman szerelmét, a vonzó patikuslányt játszotta, aki azonban szélsőséges hangulatváltozásaival, túlzott ragaszkodásával tönkreteszi kettőjük házasságát. Luigi Comencini Szerelmi bűntény (1974) című melodramatikus filmjében egy tragikus sorsú fiatal lányt formált meg a rokonszenves Giuliano Gemma partnereként. Nino Manfredi és Vittorio Gassman társaságában játszott Ettore Scola Mennyire szerettük egymást! (1974) című nagy ívű társadalmi körképében, amely jelentős kritikai sikernek bizonyult. A bűnügyi filmek jeles francia mestere, Alain Corneau Police Python 357 (1976) című krimijében az Yves Montand megformálta főszereplő szeretőjét alakította, aki gyilkosság áldozata lesz. Bernardo Bertolucci Huszadik század (1976) című világsikerű történelmi tablójában az öntudatos és szókimondó tanítónőt, a temperamentumos Anitát keltette életre. Partnerei most sem akárkik voltak: Robert De Niro, Gérard Depardieu, Donald Sutherland, Laura Betti, Burt Lancaster, Sterling Hayden, Alida Valli és ismét Dominique Sanda. Az évtizedet Stefania Luigi Comencini Forgalmi dugó (1979) című filmjével zárta, amelyben rajta kívül olyan sztárok szerepeltek még, mint például Alberto Sordi, Marcello Mastroianni, Ugo Tognazzi, Fernando Rey és Annie Girardot.

Ettore Scola A terasz (1980) című filmje bizonyos értelemben a művész korábbi alkotása, a Mennyire szerettük egymást! ikerdarabja. Az új mű egyfajta látlelet a középkorú olasz értelmiségről, melynek tagjai az ’50-es–’60-as években voltak fiatalok, s lázadó ifjakból megalkuvó, pocakosodó értelmiségiek és hivatalnokok lettek. Sandrelli partnerei Mastroianni, Tognazzi, Gassman, Trintignant és Serge Reggiani voltak. Bő egy évtizeddel A megalkuvó után Stefania egy újabb Moravia-adaptációban is játszott: a La Disubbidienza (1981) története a fasiszta Saloi Köztársaság idején játszódik, Sandrelli mellett az új erotikus csillag, Teresa Ann Savoy is látható volt benne. Stefania óriási közönségsikert aratott Tinto Brass erotikus botrányfilmjében, A kulcsban (1983), nem kis részt azért, mert számos jelenetben teljesen meztelenül volt látható, esetenként meglepően merész beállításokban. Férjét a kitűnő angol karakterszínész, Frank Finlay alakította. Ha már erotika, Sandrelli szerepet vállalt Sergio Nasca D’Annunzio (1985) című művében is, amely a kiváló költő életének erotikus mozzanataira helyezte a hangsúlyt, de mindvégig megmaradt a jó ízlés határain belül. Gábor Pál Olaszországban forgatta utolsó filmjét A menyasszony gyönyörű volt (1986) címmel, és ebben a női főszerepet Stefaniára bízta. Mario Monicelli Reméljük, lány lesz (1986) című emlékezetes „női” filmjében olyan remek színészek voltak láthatók, mint Catherine Deneuve, Liv Ullmann, Philippe Noiret, Bernard Blier, Giuliano Gemma és persze Sandrelli, aki a szeretőt játszotta. Ettore Scola A család (1987) című nagy közönségsikert aratott alkotása szinte végig egyetlen lakásban játszódik, és több évtizeden átívelve meséli el egy család életének történetét. Stefania a szerető feleség szerepét kapta, partnerei között pedig régi kedves kollégája, Vittorio Gassman mellett felbukkant Philippe Noiret és Fanny Ardant is.

Az 1990-es években Stefania a tőle megszokott intenzitással dolgozott, ám az európai filmművészet háttérbe szorulása miatt a korábbiaknál lényegesen kevesebb filmje vált nemzetközileg is ismertté. Ezek egyike Bigas Luna Sonka, sonka (1992) című melodrámája, amely Spanyolországban készült. Ebben egy jómódú, élvhajhász anyát játszik, aki ravasz módon próbálja eltávolítani fiától annak szegény sorból származó kedvesét, de ármánykodása végül tragédiához vezet. A szereplőgárdából később Penélope Cruz és Javier Bardem nemzetközi hírű sztár lett. 15 év szünet után, 1996-ban Bertolucci ismét Olaszországban forgatott, és a Lopott szépség egyik szerepére Stefaniát szerződtette. A színésznő televíziós szereplései közül a Rocca parancsnok című sorozat volt a legsikeresebb. Bigas Luna szerepet adott Sandrellinek A meztelen Maya (1999) című munkájában is. A kritikusok különösen dicsérték Stefaniának Az utolsó csók (2001) című filmben nyújtott alakítását: egy válságba került középkorú nőt formált meg. Sikerekben gazdag, színvonalas művészi pályája elismeréseként a 62. Velencei filmfesztiválon, 2005. szeptember 10-én életműdíjat kapott.

Forrás: wikipédia, listal.com