Alex Michael Jennings (1957. május 10.) angol színész, aki sokat dolgozott a Royal Shakespeare Company- val és a Nemzeti Színházzal. A londoni színpadon végzett munkájáért három Olivier-díjat kapott, a Too Clever by Half (1988), a Peer Gynt (1996) és a My Fair Lady (2003) című előadásokért. Ő az egyetlen előadó, aki elnyerte az Olivier-díjat dráma, musical és vígjáték kategóriában.
Az essexi Romfordban született Peggy Patricia Mahoney és Michael Thomas Jennings fiaként. Az Abbs Cross szakközépiskolába járt, majd angol irodalmat és dráma tanulmányokat folytatott a warwicki egyetemen, ahol 1978-ban diplomázott le. Ezután két évig tanult színésznek a bristoli Old Vic Színművészeti Iskolában.
Jennings a regionális színházban kezdte a pályáját 1985-ben, ahol több szerepben is feltűnt, többek közt Maximilien Robespierre-ként a „The Scarlet Pimpernel” c. színdarabban. Itt találkozott Nicholas Hytner rendezővel, és ezután számtalanszor dolgoztak együtt. A „Too Clever by Half” darabban játszott szerepéért az Old Vic Színházban Olivier-díjat nyert 1988-ban. Több előadásban játszott a Királyi Nemzeti Színházban, egyebek mellett Leontes-t is alakította a Téli regében. A karrierje során a színházi szerepeinek köszönhetően vált ismertté.
Filmjei közül talán a legismertebb „A Királynő”, melyben Helen Mirrennel játszott együtt, és melyben Károly herceget alakította. Emellett szerepelt a „The Wings of the Dove” című Oscar-díjra is jelölt filmben, illetve a Nicholas Hytner rendezésében bemutatott „The Lady in the Van” c. vígjátékban Alan Bennettként.
Jenning számtalan sorozatban is játszott, közülük a legismertebb talán a „A korona” című Golden Globe-díjas széria, amelyben Edward herceg karakterét formálja meg.
2012-ben feleségülvette Lesley Moors-t. Két gyermekük van: Ralph Jennings és Georgia Jennings
Forrás: wikipédia, listal.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése