2022. május 14., szombat

Winona Ryder amerikai színésznő fiatalkorában.

Winona Laura Horowitz, ismertebb nevén Winona Ryder (Winona, Minnesota, 1971. október 29. –) amerikai színésznő, filmproducer.

Pályafutása során egy Golden Globe-díjat nyert, továbbá két Oscar-díjra, egy BAFTA-díjra és négy Screen Actors Guild-díjra jelölték.

Winona Ryder Winonában, Minnesotában született, a Winona nevet szülővárosáról kapta, a Laurát pedig Aldous Huxley feleségéről, Laura Huxley-ről, akivel szülei barátságban voltak. Kaliforniában nőtt fel. 13 éves korától játszott az American Conservatory Theater színpadán San Franciscóban.

Első filmszerepét 1986-ban kapta a Lucas és a szerelem című filmben. Filmes szerepei mellett hallható a hangja A Simpson család és a Dr. Katz című rajzfilmsorozatokban is. Szerepelt a Jóbarátok egyik epizódjában is. Számos díjat kapott már, emellett volt zsűritag a cannes-i fesztiválon és kuratóriumi tagja egy alapítványnak, amely az indián kultúra megőrzését segíti.

1999-ben nemcsak főszereplője, hanem producere is volt az Észvesztő című filmnek. Ez volt második produceri munkája, az első egy dokumentumfilm volt a szexuális rabszolgaságban tartott indiai gyermekekről.

Kétszer jelölték Oscar-díjra: a Kisasszonyok (1994) és Az ártatlanság kora (1993) című filmekben nyújtott teljesítményéért. Az utóbbi filmért Golden Globe-díjat kapott. Golden Globe-díjra jelölték még két alkalommal, a Sellők (1990) című filmért és a Stranger Things első évadában nyújtott alakításáért (2017).

A 2000-es évek közepén zajló bírósági ügye miatt senki nem mert biztosítást kötni vele, így karrierjében véget értek a nagy szerepek, és csak kisebb mellékszerepekben tűnt fel ezután, de ezekben is csak az ügy végleges jogi lezárása után 2006-tól. Az első szerepe az ügy után a Kamera által homályosan (2006) című sci-fiben volt, de játszott a Pippa Lee négy élete (2009), a Fekete hattyú (2010) és a Star Trek (2009) című filmekben is.

Később újra hírnévre tett szert a 2016-ban induló Stranger Things című Netflix-sorozatban nyújtott alakításával.

1989 júniusában ismerkedett meg Johnny Depp színésszel, akivel két hónappal később randevúzni kezdtek. 1993-ban szakítottak. Később két évig volt Matt Damon barátnője. 2011 óta Scott Mackinlay Hahn divattervezővel van párkapcsolatban.

2001-ben egy közel hatezer dollár értékben elkövetett bolti lopás miatt irányult rá a közfigyelem. Az ügynek évekig tartó sajtóvisszhangja volt a bulvármédiában, miután ennyi ideig húzódott a jogi procedúra. A színésznő tettét kleptomániájával magyarázták, ugyanakkor az őt feltartóztató őr tanúvallomása szerint neki „szerepgyakorlatként” indokolta a lopást, később viszont a színésznő azt mondta, hogy gyógyszerek hatása miatt lopott. 2002-ben végül próbára bocsátás mellett kártérítésre és közmunkára ítélték.








































Forrás: wikipédia, vintag.es 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jonathan Katz amerikai humorista és színész.

Jonathan Paul Katz (New York, 1946. december 1. –) amerikai humorista, színész és szinkronszínész. A Dr. Katz, Professional Therapist című a...