2023. november 2., csütörtök

Wim Wenders német filmrendező.

Wim Wenders (eredeti nevén: Ernst Wilhelm Wenders) (Düsseldorf 1945. augusztus 14. –) német filmrendező, forgatókönyvíró, a nyugatnémet újhullám második generációjának tagja.

Fiatalon bejárta az akkori NSZK-t és annak felsőoktatási intézményeit is: orvosi, filozófiai tanulmányokat folytatott 1963 és 1965 között Münchenben, Freiburgban és szülővárosában. 1966-ban Párizsban festészetet tanult. 1967-ben visszatért Düsseldorfba, ahol 1970-ig elvégezte a Televízió és Film Főiskolát, mellette több lapba is írt, így a FilmKritik és a Süddeutsche Zeitung című napilapban is jelentek meg filmes beszámolói, kritikái.

Saját céget alapított 1975-ben Wim Wenders Filmproduktion, később Road Movie Film néven. Második filmjével, a Magyarországon is bemutatott Skarlát Betűvel akkorát bukott, hogy elhatározta: a jövőben csak olyan filmet hajlandó készíteni, amiben telefonpózna, országút és televízió is látható.

Nemzetközi áttörést A piszkos ügy című filmjével ért el (1982). 1998-ban megkapta első Oscar-díj jelölését a Buena Vista Social Club könnyűzenei együttesről készített dokumentumfilmjéért.

1988 óta az Európai Filmakadémia főtitkára.









Forrás: wikipédia, listal.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jonathan Katz amerikai humorista és színész.

Jonathan Paul Katz (New York, 1946. december 1. –) amerikai humorista, színész és szinkronszínész. A Dr. Katz, Professional Therapist című a...