Melissa Fumero (születési nevén Gallo, Lyndhurst, New Jersey, 1982. augusztus 19.) amerikai színésznő, legismertebb alakításai a NBC és a FOX csatorna Brooklyn 99 – Nemszázas körzet, valamint az ABC csatorna a One Life to Live című sorozataiban volt.
Melissa Gallo-ként született a New Jersey állambeli Lyndhurstben, kubai bevándorlók gyermekeként. Már gyerekként is sokat szerepelt a színpadon, táncelőadások és koncertek aktív résztvevőjeként. Professzionálisan képzett több klasszikus táncformában, többek között balettben is. Egyetemre a New York University-re járt, ahol 2003-ban szerezte meg diplomáját képzőművészetben. Első profi szerepét a "One Life to Live" című szappanoperában kapta 2004-ben, diplomája megszerzése után két héttel már a sorozat forgatási helyszínén volt. Négy évig volt folyamatos szereplője a sorozatnak, mielőtt 2008-ban elhagyta. Ezután olyan sorozatokban szerepelt egy-két epizód erejéig, mint a Gossip Girl – A pletykafészek, A mentalista vagy a Luxusdoki. 2013-ban jelentkezett Rosa szerepére a Brooklyn 99 – Nemszázas körzet című sorozatban, azonban végül Amy szerepét kapta meg. Andy Samberg-et már a projekt elején megszerezték, így az összes színésznek vele kellett improvizálnia, hogy a válogatók lássák, mennyire illenek össze a színészek. A Fox, a sorozat otthona, az ötödik évad után, 2018 májusában bejelentette, töröli a szériát. A Twitteren azonban több híresség is, mint Mark Hamill, Lin-Manuel Miranda és Guillermo del Toro a sorozat megújítása mellett kampányolt, így körülbelül 30 órával a törlés után az NBC "megmentette" a sorozatot. A csatorna 2019 novemberében újította meg a sorozatot a nyolcadik évadra.
2007-ben házasodott össze David Fumero-val, akivel a "One Life to Live" forgatásán ismerkedett meg. 2016 márciusában született meg első gyermekük, akit Enzo-nak neveztek el. Második fiuk, Axel, 2020 februárjában született.
Forrás: wikipédia, listal.com

.jpg)

.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése