Jan Nowicki (Kowal, 1939. november 5. – Krzewent, 2022. december 7.) lengyel színész. Mészáros Márta filmrendező második férje volt.
Nowicki az egyik legismertebb lengyel színházi és filmszínésznek számított. 1958-1960-ban Lódzban, a filmművészeti akadémián tanult, majd a krakkói színművészeti főiskolán végzett 1964-ben. Ugyanabban az évben debütált a Teatr Stary híres krakkói színházban, ahol azután több mint harminc évig volt társulati tag, és számos alkalommal lépett színpadra Andrzej Wajda rendezéseiben. Együttműködött a Piwnica pod Baranami nevű, nagy hagyományú krakkói kabaréval is.
Élete során csaknem kétszáz színházi és filmes alkotásban szerepelt, köztük Wojciech Hassnak Szanatórium a homokóra alatt (1973) című filmjében, a Krzysztof Zanussi rendezte Spirálban (1978), valamint Sylwester Checinski rendezésében, A hamiskártyások fejedelme (1982) című filmben, amelynek főszerepe rendkívüli népszerűséget hozott Nowickinek.
Mészáros Márta több filmjének társforgatókönyvírója volt, és szerepelt például az Ők ketten (1977), az Örökség (1980), a Napló gyermekeimnek (1984), a Napló apámnak, anyámnak (1990) és A temetetlen halott (2004) című filmjében.
Játszott számos más magyar, illetve magyar részvétellel forgatott koprodukciós filmben is. Több lengyel állami és művészi díjban, elismerésben részesült, 2006-ban megkapta a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét is.
Barbara Sobottával való kapcsolatából született egy fia, Łukasz Nowicki, aki szintén színész lett. Irena Paszynnal való kapcsolatából született egy lánya, Sajana. Közel 30 évig volt kapcsolatban Mészáros Márta rendezővel. 2009. május 16-án feleségül vette Małgorzata Potockát, akitől 2015. július 6-án elvált. 2017-ben feleségül vette Anna Kondratowiczot, akivel haláláig kapcsolatban volt.
2022. december 7-én nyolcvanhárom éves korában hunyt el a közép-lengyelországi Krzewent községben, otthonában.
Forrás: wikipédia, listal.com





.jpg)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése