2023. június 10., szombat

Géraldine Bazán mexikói színésznő.

Géraldine Bazán (Mexikóváros, Mexikó 1983. január 30. –) mexikói színésznő, énekesnő.

1983. január 30-án született Mexikóvárosban. Már négyévesen olvasott. Elhatározta, hogy színésznő lesz. Az édesanyja Rosalba Ortiz, és fiútestvére, Ángel Claude szintén színész.

A karrierje gyermekmodellként indult. Aztán szerepelt egy táncegyüttesben a „Gaby klubjában”, és meghallgatásokra jelentkezett színházakban és tévétársaságoknál, mint a Televisa és az "Educational TV show". A produkciós iroda, a Televisa felfedezte őt, és felajánlotta neki élete első szerepét a "Corozan Salvaje” című szappanoperában. Geraldine megkapta a "Legjobb fiatal tehetség" címét a Televisánál. Miután befejezte a középiskolát, beiratkozott az egyetemre, 16 évesen.

Hatéves korától játszott mellékszerepeket, de az igazi áttörést 18 évesen, a Mint a filmekben című telenovellában érte el, amikor is a 14 éves Regina szerepét kapta meg.

2006-ban, a nagy sikerű Második esély című telenovellában Belinda San Románt alakította. Ebben együtt szerepelt többek között Gabriela Spanic-kal, Saúl Lisazóval és Arap Bethkevel.

Jelenleg Miamiban él. Aktívan támogat amerikai szociális és jótékonysági rendezvényeket szervezeteket, mint például a rák, AIDS, diszkrimináció. Folyékonyan beszél spanyolul és angolul. Mexikóban színészetet tanult a „National Council for Arts and Culture"-ban. Geraldine játszott már mozifilmekben, szappanoperákban, színházban, és 19 éves kora óta szerepel rádiókban is.

A magánéletét titkolta, annyit azonban kiderítettek róla, hogy 2004-ben, amikor a "Hazugságok hálójában" című telenovellát forgatták, a való életben is kapcsolata volt Andrés García jr.-ral, de nem tartott sokáig. Gabriel Soto színésszel 2009 februárjában született meg első gyermekük, Elisa-Marie és 2014. február 19-én második kislányuk, Alexa Miranda.





















Forrás: wikipédia, listal.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jonathan Katz amerikai humorista és színész.

Jonathan Paul Katz (New York, 1946. december 1. –) amerikai humorista, színész és szinkronszínész. A Dr. Katz, Professional Therapist című a...