2023. május 25., csütörtök

Raven Goodwin amerikai színésznő.

Raven Shamira Goodwin (Washington, 1992. június 24. –) amerikai színésznő.

Legismertebb alakítása Ivy Wentz a 2010 és 2014 között futó Sok sikert, Charlie! című sorozatban. Feltűnt a Being Mary Jane című drámasorozatban is.

2001-ben kezdett színészkedni, az első szerepe a Lovely & Amazing című filmben volt, mint Annie Marks. Goodwin. Számos díjjelölést kapott a szerepért, amelyek között szerepel a Black Reel Award jelölése is. Ezt követően 2003-ban szerepelt Tom McCarthy Az állomásfőnök című vígjáték-drámájában, amelyért elismerést kapott.

Televízióban 2004-től szerepelt, olyan sorozatokban vendégszerepelt, mint a Már megint Malcolm című sorozat, valamint az Mrs. Klinika és Everybody Hates Chris című televíziós sorozatokban. 2006-ban Goodwin az XL szerelem című vígjátékban szerepelt, mint Jazmin Biltmore gyerekként. 2007-ben megkapta Tangie Cunningham szerepét a Nickelodeon Just Jordan című sorozatában.

2010-ben szerepelt a Huge-ban. A műsor átlagosan nagyjából egymillióan nézték epizódonként. Ugyanebben az évben Ivy Wentz szerepében mellékszereplő lett a Disney Channel Sok sikert, Charlie! című sorozatban.

2019-ben az Instagramon bejelentette, hogy eljegyezték. 2020-ban megszületett az első gyereke.
















Forrás: wikipédia, listal.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jonathan Katz amerikai humorista és színész.

Jonathan Paul Katz (New York, 1946. december 1. –) amerikai humorista, színész és szinkronszínész. A Dr. Katz, Professional Therapist című a...