Patricia Morison (New York, Manhattan, 1915. március 19. – West Hollywood, Kalifornia, 2018. május 20.) amerikai színésznő.
A Hollywoodban is sikeres sztár leghíresebb szerepét a Broadwaynek köszönhette: Cole Porter még az Álomgyárban hallotta énekelni, s úgy döntött, az 1948-ban színpadra állított musicaljének főszerepét a kiváló hangú színésznőre bízza. A Csókolj meg, Katám! óriási siker lett, s öt évvel később filmváltozat is készült belőle. Igaz, abban George Sidney rendező nem Morisonra, hanem Kathryn Graysonra bízta a főszerepet. A Hollywood és Broadway között folyamatosan ingázó Morison persze filmen is olyan fantasztikus rendezőkkel dolgozott, mint a melodrámák koronázatlan királyaként ismert Douglas Sirk vagy az Oscar-díjas Norman Taurog.
Az 1915-ben New Yorkban született Patricia Morison 1939-ben állt először kamerák elé. A nagy kék szemű és rendkívül hosszú, sötét hajú szépség, hamar közkedvelt femme fatale (illetve a „másik nő”) lett: a rendezők gyakorta osztották rá a gaz csábító szerepét. Az 1933-ban a Broadwayn is bemutatkozó színésznő nehezen választott a színpad és a vászon között, de az ötvenes évekre győzött a színpad és a televízió.
Mégis, filmekben is emlékezeteset alakított. 1943-ban például rögtön három kiemelkedő filmszerepe is volt. Főszerepet játszott a Douglas Sirk rendezte Hitler's Madman című, Reinhard Heydrich meggyilkolására irányuló Anthropoid hadműveletről szóló drámában, igazi feslett vamp a Tuskólábú című náci kémhálózatról szóló thrillerben, és Eugénia francia császárnét alakította Henry King Song of Bernadette című Lourdes-i Szent Bernadett történetéről szóló alkotásban.
Forrás: wikipédia, listal.com, origo
.jpg)






.jpg)


.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)





.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése