Vincent Philip D’Onofrio (Brooklyn, 1959. június 30. –) amerikai színész, producer és énekes. Több filmben és sorozatban is játszik, legismertebb szerepei Robert Goren nyomozó az Esküdt ellenségek: Bűnös szándék és Wilson Fisk a Daredevil című sorozatokból, illetve Edgar a Men in Black – Sötét zsaruk című filmből. Utóbbi szerepéért 1996-ban Szaturnusz-díjat nyert, emellett Emmy-díjra jelölték, 2018-ban pedig a Jay Awardot nyerte el.
D’Onofrio a brooklyni Bensonhurstban született. Olasz származású, felmenői Nápolyból származnak. A szülei, Gennaro és Phyllis D'Onofrio akkor ismerkedtek meg, amikor az apja Hawaiion állomásorozott az Amerikai Légierőnél. Gennaro belsőépítésznek tanult, de szabadidejének nagy részét amatőr színjátszással töltötte.
A '90-es évek elején D’Onofrio feleségül vette Greta Scacchi ausztrál színésznőt, akivel akkoriban több filmben is szerepelt. Egy lányuk született, a szintén színésznő Leila George.
1997. március 22-én D'Onofrio feleségül vette Carin van der Donk holland modellt; a párnak egy fia született (1999-ben). A pár a 2000-es évek elején szakított, de kibékültek, és született egy második fiuk (2008-ban).
2004. november 10-én D’Onofrio összeesett az Esküdt ellenségek: Bűnös szándék forgatásán. Néhány nappal később otthon ismét összeesett, és később kimerültséget diagnosztizáltak nála.
Egy 2012. januári interjúban D’Onofrio arról beszélt, hogy csalódott a jelenlegi családi állapotáról szóló ellentmondó hírek miatt, beleértve az IMDb-n található pontatlanságokat is. Kijelentette, hogy egyes hírek ellenére jelenleg házas. Családjával egy városi társasházban lakik Manhattan Gramercy Park városrészében.
![]() |
Forrás: wikipédia, listal.com

.jpg)
.jpg)

.jpg)
.jpg)


.jpg)





.jpg)
.jpg)

.jpg)



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése