Maren Eggert (Hamburg, 1974. január 30.) német színésznő. 2003–2015 között a Tetthely tévésorozat Kielben fogatott filmjeinek állandó szereplője, 2021-ben az Én vagyok a te embered című tudományos-fantasztikus drámavígjáték főszerepéért megkapta a legjobb női főszereplőnek járó Ezüst Medve díjat és a Német Filmdíjat is.
Hamburgban született, 1994–1998 között elvégezte a müncheni Otto Falckenberg Színiiskolát. Rövid zürichi vendégszereplés után 1998–2000 között a bochumi színháznál dolgozott. 2000-től a hamburgi Thalia színház tagja volt. 2007-ben Rolf Mares-díjjal tüntették ki, a Veszedelmes viszonyok-ban nyújtott alakításáért. 2009 óta a berlini Deutsches Theater társulatának állandó tagja. Itteni egyik jelentős szerepe volt Krimhilde alakítása Friedrich Hebbel: A Nibelungok című szomorújátékában, amelyet a színház 2010-ben Michael Thalheimer rendezésében mutatott be.
Első filmszerepét 1997-ben játszotta Rainer Kaufmann rendező A patikusnő c. bűnügyi filmjében, majd 2001-ben súlyponti szerepet kapott Oliver Hirschbiegel rendező A kísérlet című, nagy visszhangot keltő pszichodrámájában, ahol Dorát, a Moritz Bleibtreu által alakított újságíró barátnőjét alakította. Claudia Garde remdezőnő 2006-os Die Frau am Ende der Straße (Asszony az utca végén) c. filmdrámájában Maren Eggert és Matthias Brandt játszotta a két főszerepet, a mentális betegséggel küzdő családanyát és annak férjét. A páros alakításért 2008-ban Eggert és Brandt közösen megkapta a Német Filmkritikusok Díját (Deutscher Kritikerpreis). Dominik Graf rendező 2007-ben bemutatott Das Gelübde (A fogadalom) című életrajzi filmjében, amely Clemens Brentano író és Anna Katharina Emmerick apáca találkozásáról szól, Eggert Clemens húgát, Bettina von Arnim írónőt formálta meg.
Széles körű ismertséget és népszerűséget szerzett a Tetthely című német televíziós krimisorozat Kielben játszódó évadaiban, ahol Frieda Jung rendőrségi pszichológusnő szerepét játszotta 2003-tól folyamatosan 2010-ig, majd 2015-ben ismét, összesen 15 filmben. Ezeket az évadokat az NDR tévécsatorna készítette, a főszerepet, Klaus Borowski rendőrfelügyelőt Axel Milberg alakította.
Eggert közreműködött több rádiójátékban és számos irodalmi hangoskönyvben is. 2011 decemberében lemezre énekelte a „Lametta” című karácsonyi dalt, duettben Markus Berges-szel, az Erdmöbel együttes énekesével.
2019-2020-ban Maria Schrader rendező Én vagyok a te embered (Ich bin dein Mensch) című romantikus filmdráma-vígjátékában a női főszereplőt, a középkorú Alma régész-filológus kutatónőt alakította. Partnere Dan Stevens angol színész volt, az Almát boldoggá tenni hivatott humanoid robotfiú szerepében. Alma szerepéért 2021 márciusában a Berlinálén Eggert megkapta az Ezüst Oroszlán díjat. Ugyanezért a szerepért 2021 szeptemberében megkapta a legjobb női főszereplőnek járó Német Filmdíjat, az „Arany Lolát”.
2011 november óta Eggert egyike a Biodiverzitás Évtizede elnevezésű ENSZ-projekthez Németország részéről akkreditált „nagyköveteknek”.
Férjével, Peter Jordan színésszel együtt Berlinben él.
Filmes és tévés szerepei
1997: A patikusnő (Die Apothekerin); iskolatársnő
1997: A rendőrség száma 110 (Polizeiruf 110) tévésorozat; Feuer! c. epizód, Gudrun
1998: Die Verbrechen des Professor Capellari; tévésorozat; egyetemi hallgatónő
1998: Két kakas, két liba, négy galiba (2 Männer, 2 Frauen – 4 Probleme)
2000: Die Königin - Marianne Hoppe; önmaga
2001: A kísérlet (Das Experiment); Dora
2002: Nyomozás Velencében (Donna Leon – Nobilta); tévéfilm, Francesca Salviati
2003: Liebelei; tévéfilm; Christiane Weiring
2003: Ins Leben zurück, tévéfilm; Sophie nővér
2004: Marseille; Sophie (rendező Angela Schanelec)
2006: Die Frau am Ende der Straße, tévéfilm; Martina Schneider
2007: Das Gelübde; tévéfilm; Bettina von Arnim
2008: Was wenn der Tod uns scheidet?, tévéfilm, Lilly anyja
2010: Orly, Sabine (rendező Angela Schanelec)
2010: Amigo – Bei Ankunft Tod; tévéfilm; Dr. Simone Howard pszichológusnő
2003–2010: Tetthely (Tatort) tévésorozat, 14 film; Frieda Jung
2011: Das Ende einer Maus ist der Anfang einer Katze; tévéfilm; Monica Möller
2013: Eltern; Julie
2015: Nichts passiert; Martina
2015: Tetthely (Tatort) tévésorozat; Borowski und die Rückkehr des stillen Gastes c. epizód; Frieda Jung
2015: Die Klasse – Berlin ’61; tévéfilm, Frau Lesemann
2016: Tetthely (Tatort) tévésorozat; Hundstage c. epizód; Frieda Jung
2016: Der traumhafte Weg; Ariane
2017: Die Unsichtbaren; Helene Jacobs
2018: Solo für Weiss, tévésorozat; Für immer Schweigen c. epizód; Dr. Ines Geissler
2018: Das Leben vor mir; tévéfilm; Natascha
2019: Ich war zuhause, aber…; Astrid
2019: Giraffe; Käthe
2019: Ottilie von Faber-Castell; tévéfilm; Bertha von Faber
2021: Én vagyok a te embered (Ich bin dein Mensch); Alma Felser
Forrás: wikipédia, listal.com
.jpg)
.jpg)
.jpg)

.jpg)




.jpg)

.jpg)
.jpg)
.jpg)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése