Robert Fitzgerald Diggs (ismertebb színpadi nevén RZA (New York, Brooklyn, 1969. július 5. –) amerikai zenei producer, multiinstrumentalista, szerző, rapper, színész, rendező és forgatókönyvíró.
Diggs 1969. július 5-én született a brooklyni Brownsville-ben. Nevét a Kennedy testvérekről, Robert és John Fitzgeraldról kapta, akiket édesanyja csodált. Diggs „tiszteletreméltó”-nak nevezte a keresztnevét, tekintettel a Robert és a John szellemi hagyatékára. Diggsnek van egy öccse, Terrance Hamlin, aki 9th Prince nevű rapper néven ismert, és egy idősebb testvére, Mitchell „Divine” Diggs.
Három és hét éves kora között a nyarakat Észak-Karolinában töltötte nagybátyjánál, aki olvasásra és tanulásra ösztönözte. Kilencéves korában ismerkedett meg a hip-hop zeneműfajjal, és tizenegy évesen már rap-csatákban versenyzett. 1990-ben az ohiói Steubenville-be költözött, hogy édesanyjával éljen. A hétvégéket a pennsylvaniai Pittsburghben töltötte, ahol apja egy kisboltot vezetett a város egyik kerületében.
Diggs piti bűnözésbe és kábítószer-kereskedelembe keveredett, valamint Steubenville-ben gyilkossági kísérlettel vádolták meg. A vád alól felmentették, így kapott egy – ahogy ő nevezte – „második esélyt”.
Forrás: wikipédia, listal.com










.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése