Newman és Woodward még 1952-ben találkoztak New Yorkban, amikor az akkor 22 éves színésznő még feltörekvőnek számított a szakmában. Az ügynöke irodájába ment, mivel ott volt légkondi, amikor összefutott a színésszel, akiről nem volt túl jó véleménnyel. Mint mondta, a nála öt évvel idősebb Newman, aki az Egyesült Államok haditengerészeténél is szolgált, úgy nézett ki, mintha egy jegeskávé reklámjából lépett volna elő. Hónapokkal később azonban együtt dolgoztak a Piknik című Broadway-előadáson, és egymásba szerettek.
A helyzet elég faramuci volt, mivel a színész ekkor már házasságban élt Jackie Witte-tel, addigra két gyermekük született, és úton volt a harmadik is. Ám Newman nem túl sokáig lamentálhatott azon, mitévő legyen, így a társaságkedvelőbb Woodwardot választotta visszahúzódó neje helyett.
Newman és Woodward öt éven át folytattak viszonyt, ez idő alatt mindketten Hollywoodba költöztek, és filmstúdiókkal szerződtek le. A színész végül 1958-ban vált el nejétől, aki így egyedül maradt három közös gyermekükkel, Scott-tal, Susannel és Stephanie-val. Newman a válás kimondása után szinte egyből 1958. január 29-én feleségül vette szerelmét, akivel ötven évig 2008. szeptember 26-án bekövetkezett haláláig élt boldog házasságban. A házaspárnak három lánya született: Elinor "Nell" Terese, Melissa Stewart és Claire Olivia. Nell és Melissa úgyszintén színészi pályára léptek.
Forrás: wikipédia, vintag.es
























Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése