Julie Carmen (1954. április 4. -) amerikai színésznő, táncosnő és pszichoterapeuta. Az 1980-as években került előtérbe a képernyőn, John Cassavetes filmjében, a Gloria - ban (1980) játszott szerepéért.
Felsőfokú tanulmányait a New York-i Állami Egyetemen kezdte el, majd egy magánegyetemen, az Antioch College-ben folytatta. Utóbbiban szerezte meg mesterdiplomáját klinikai pszichológiából.
A hetvenes évek végén kezdett el tévésorozatokban szerepelni, 1980-ban már filmszerepeket is kapott. Ebben az évben szerepelt a Night of the Jugglerben, valamint a Glóriában. Utóbbi hozta meg számára a hírnevet, a filmben Jeri Dawnt keltette élere. Később olyan filmekben szerepelt, mint A milagrói babháború, A vezeklés, a Frászkarika 2., az Őrült rajongás, a Rideg mennyország, Az őrület torkában vagy A törvénytelenség bajnoka.
Több tévésorozatban is vendégszerepelt, legismertebb sorozatszerepét a Falcon Crestnek köszönheti, melyben 1985 és 1986 között alakította Sofia Stavrost.
Színészi pályafutása mellett később folytatta tanulmányait, és azóta okleveles és gyakorló pszichoterapeuta lett. Színház és koreográfia szakon szerzett BS -fokozatot a New York-i Állami Egyetemen, az Empire State -en, mesterfokozatot klinikai pszichológiából az Antioch College -ban, és engedéllyel rendelkező házassági családterapeuta. Emellett a Jógaterapeuták Nemzetközi Szövetsége és a Yoga Alliance ERYT-500 szintű tanúsítványa is van.
A színésznő Gary Hoffman tévés producerrel él házasságban, akitől két gyermeke született.
Forrás: wikipédia, listal.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése