2021. december 22., szerda

Prijanka Csopra indiai színésznő és énekesnő.

Priyanka Chopra Jonas (1982. július 18. –) indiai színésznő, énekesnő, filmproducer és a Miss World 2000 szépségverseny nyertese. Mint India egyik legjobban fizetett és legnépszerűbb híressége, Chopra számos díjat kapott, köztük egy Nemzeti Filmdíjat és öt Filmfare díjat. 2016-ban az indiai kormány kitüntette őt a Padma Shri polgári érdemrenddel, és Time a világ 100 legbefolyásosabb embere közé sorolta. 2017-ben és 2018-ban felkerült a Forbes a világ 100 legbefolyásosabb nőjének listájára.

Szülei Dr. Ashok Chopra és Dr. Madhu Chopra, mindketten orvosok. Van egy öccse Siddharth (7 évvel fiatalabb), unokatestvére a szintén színésznő Parineeti Chopra. Gyermekkorában Miminek becézték (Mimi Rogers amerikai színésznő után). Szülei foglalkozása miatt a család gyakran költözött különböző indiai városokban, többek között Delhibe, Puneba, Lucknowba. Egy a Daily News-ban adott interjúban Priyanka azt mondta, nem bánja hogy, rendszeresen utaztak és mindig más iskolákba kellett járnia. Új élményként fogta fel, és örült, hogy felfedezték szinte egész Indiát. 13 évesen az Egyesült Államokba költözött, főbb iskoláit is itt végezte, többek közt Bostonban, Massachusetts-ben, ahol részt vett számos színházi produkcióban és tanulmányozta a nyugati klasszikus zenét, a kórus-éneklést és a Kathak táncot is. Középiskolai tanulmányait már Indiában fejezte be.

18 éves korában indult el a Miss India versenyen, ahol első helyen végzett, így ő képviselhette hazáját Londonban a világversenyen. Itt a 95 indulóból végül Priyanka fejére került a korona. Bár már a verseny előtt beiratkozott egy főiskolára Bombayban, a verseny után azonban felhagyott tanulmányaival. Azt mondta, hogy a Miss India és a Miss World cím elismerést és hírnevet hozott neki. Modellként rendkívül sikeres karriert épített ki, olyan kampányokkal büszkélkedhet, mint a Pepsi, a Nokia, a Tag Heuer, a Garnier, vagy a Nestlé.

2002-ben debütált Bollywood-ban a „The Hero” című filmben. Ezután számos főszerep következett, melyek remek kritikákat kaptak. Számos indiai díjat zsebelt be értük. Manapság már ő az egyik legjobban fizetett Bollywood-i színésznő. 2015-ben Amerikába is sikerült betörnie, ugyanis szerepet kapott a Quantico című drámasorozatban, mely három évadot élt meg az ABC csatornáján, míg nem 2018-ban véget ért. 2017-ben főszerepet játszott a Baywatch c. amerikai akciófilmben, mint Victoria Leeds. 2018-ban feltűnt egy kisebb szerep ereéig az Egy olyan srác, mint Jake-ben, mint Amal. 2019-ben mutatták be a Netflix legújabb romantikus drámáját, a Hát nem romantikus? c. filmet, melyben Rebel Wilsonnal és Liam Hemsworth-tel játszott együtt. 2019. októberében mutatták be a The Sky is Pink című produkciót, melyben szintén főszerepet játszott.

2011-ben nemzetközi lemezszerződést írt alá a Universal Music Group-pal. Debütáló kislemeze, az "In My City" 2012 szeptemberében jelent meg és lett sikeres Indiában. Tervei között szerepel, hogy "beveszi" Amerikát, ezért nem kisebb sztárral készített videoklippet, mint Pitbull. Debütáló daluk, az Exotic 2013. júliusában jelent meg, és pozitív visszhangot kapott. 2014 tavaszán debütált az új kislemez, az I Can't Make You Love Me, mely egy feldolgozás. A dalhoz tartozó kisfilm főszerepére Milo Ventimigliát kérték fel.

2007-2008 között együtt járt Harman Baweja-val. Egy évvel később egy párt alkotott a szintén színész Shahid Kapoor-ral, akivel a 2009-es Kaminey és a 2012-es Teri Meri Kahaani című filmben dolgoztak együtt. Románcuk 2012-ben ért véget. 2011-ben szárnyra kapott a pletyka, hogy együtt van Jay Sean-nal, ez azonban alaptalannak bizonyult. Maga Sean tisztázta a helyzetet és elmondta, hogy Priyanka albumára írt néhány dalt, ekkor kerültek közelebbi kapcsolatba, viszont sosem alkottak egy párt. Abban az időben kezdtek el barátkozni, s ez a barátság azóta is tart. 2018-ban robbant be a hír, miszerint nála 10 éve fiatalabb Nick Jonasszal randevúzik. A pár nem tiltkolta kapcsolatát, pár hónapnyi randevúzás után júliusban Nick meg is kérte Priyanka kezét, az esküvőre pedig 2018. december 1-jén került sor.  






















Forrás: wikipédia, vintagenewsdaily.com, mafab.hu, theplace2.ru, zimbio.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jonathan Katz amerikai humorista és színész.

Jonathan Paul Katz (New York, 1946. december 1. –) amerikai humorista, színész és szinkronszínész. A Dr. Katz, Professional Therapist című a...