2021. február 1., hétfő

Kim Basinger az 1970-es években.

Kimila Ann Basinger (Athens, Georgia, 1953. december 8. –) Oscar-díjas amerikai színésznő.

Édesapja, Don, egy kölcsönfolyósítási cég igazgatója volt, „másodállásban” jazz-zenész. Édesanyja, Ann, modell, úszóbajnok, és még vízibalettban is tehetséges. Négy testvére van: Mick, Skip, Ashley, Barbara. Félénk kislány volt, és agorafóbiás, de ennek ellenére biztosan tudta, hogy színész akar lenni. Családja vegyes összetételű, angol, svéd, ír, német és skót gyökerekkel bír.

Középiskolában tánc- és gimnasztika órákra járt. 16 éves volt, amikor részt vett az Athens Junior Miss versenyén, és meg is nyerte a My Fair Lady egyik betétdalával. Később elnyerte a Junior Miss Georgia címet is és indult a New Yorkban megrendezett nemzeti Junior Miss versenyen is. Itt találkozott a Ford modellügynökség képviselőjével, Eileen Forddal, aki szerződtette. Először visszautasította az ajánlatot, mivel szíve szerint énekelni vagy színészkedni szeretett volna, később meggondolta magát, és elfogadta a szerződést. Tucatnyi magazin címlapján és több száz hirdetésben jelent meg az 1970-es évek elején, de leginkább a Breck samponokat reklámozó hölgyként volt ismert.

1976-ban Kim Los Angelesbe költözött, hogy bekerüljön a film világába, bár modellkarrierje sikeres volt, nem adta fel álmait, színésziskolába járt és énekelt New York-i klubokban Chelsea művésznéven. Végül sikerült betörnie a televízióba a Charlie's Angels sorozatban és a The Six Million Dollar Manben játszott epizódszerepeivel. Egy év után megkapta élete első komolyabb szerepét a rövid életű Cat and Dog sorozatban, a LAPD csapat nőtagjaként. Az NBC Katie: Portrait of a Centrefold-ban nyújtott alakításának köszönhetően, megkapta a From Here to Eternity 1980-as remake-jének főszerepét, valamint végre nagyfilmben is játszhatott: a Hard Country címűben. Bár egyre több filmszerepet kapott, Basinger úgy vélte, hogy a Playboynak történő fotózás megerősíti pozícióit. És valóban, kifejezetten jót tett filmes karrierjének. Megkapta Domino, egy új Bond-lány szerepét Sean Connery partnereként a Soha ne mondd, hogy soha c. filmben, és feltűnt Burt Reynolds oldalán, a The Man Who Loved Womenben. Egyre több hollywoodi szexszimbólumnak járó szerepet kapott. 1984-ben Robert Redforddal és Glenn Close-zal együtt főszereplője volt az Őstehetség c. filmnek, majd az erotikus kasszasikernek, a 9 és 1/2 hét c. filmnek Mickey Rourke partnereként. Ezzel a filmmel futott be igazán és vált védjeggyé. 1989-ben eljátszotta Vicky Vale szerepét a hatalmas sikert aratott Batman c. filmben, ahol viszonyt kezdett Prince-szel. Azonban az elkövetkezendő 7 évre a Batman volt az utolsó mozisikere.

Az 1997-es Szigorúan bizalmas című filmben nyújtott alakításáért a legnagyobb meglepetésre – de indokoltan – Oscar-díjat kapott a legjobb női mellékszereplő kategóriában, azóta pedig egyre többet láthatjuk. 2000-ben bemutatott legújabb filmje az Áldott a gyermek című misztikus thriller. Szintén 2000-ben bemutatott filmje az Álom Afrikáról, melyben egy Kenyába költözött európai család afrikai viszontagságait követhetjük nyomon. Aztán jött a 8 mérföld, ahol Eminem mamáját alakította – rögtön el is kezdték híresztelni, hogy összejöttek egymással, pedig nem. Nemrég láthattuk a Mobil című izgalmas, de nem túl eredeti thrillerben, mint megmentésre váró anyuka, most pedig itt a Titkos ajtó, ahol Jeff Bridges melankolikus feleségét alakítja – aki megmentésre vár. Van ugyanis Kimben egyfajta törékenység érzékenység, ami ezek szerint nagyon bejön a rendezőknek, de a közönségnek is, és eközben még mindig az a bombázó maradt, aki volt.

Aktívan harcol az állatok jogaiért a PETA szervezetben.

Miután a sminkes Ron Brittonnal kötött házassága (1980. október 12. – 1988. december 1.) felbomlott, hároméves együtt járás után 1993. augusztus 19-én hozzáment Alec Baldwinhoz, akivel a Fogd a nőt és fuss! c. filmben ismerkedett össze. 1995. október 23-án megszületett lánya, Ireland Eliesse, aki miatt néhány évre visszavonult a filmezéstől. Ez a házasság is zátonyra futott, Alec állítólagos alkoholizmusa és Kim depressziója miatt. 2002. szeptember 3-án váltak el.










































Forrás: wikipédia, vintag.es

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jonathan Katz amerikai humorista és színész.

Jonathan Paul Katz (New York, 1946. december 1. –) amerikai humorista, színész és szinkronszínész. A Dr. Katz, Professional Therapist című a...