2020. július 3., péntek

Alfred Hitchcock filmek a kulisszák mögött.

Alfred Hitchcock 1899. augusztus 13-án Londonban született egy többségében ír katolikus családban. Jezsuita nevelőintézetbe járt iskolába. Műszaki rajzolóként kezdte, majd 1920-tól angol némafilmek inzertjeit (feliratait) rajzolta a Famous Players-Lasky amerikai cég londoni irodájában/stúdiójában, később fordította és írta is őket. Hamarosan rendezőasszisztens lett, ami akkoriban voltaképp az egész stúdiómunkában való részvételt jelentette, a forgatókönyvírástól a vágásig. Az amerikai cég hamarosan kivonult a városból, megüresedett stúdiójukat egy fiatal angol producer, Michael Balcon vette meg. Hitchcock legnagyobb korai támogatója Balcon volt, akiről mindig is hálával beszélt.

1922-ben elkezdte forgatni első filmjét a Tizenhármas szám címen, de sohasem fejezte be. Saját elmondása szerint (inkább csak legenda, mint valóság) már ezelőtt készített egy amatőr, saját pénzből forgatott filmet, ami azonban nem maradt fenn. Ezt követően egy másik rendező helyett fejezte be az Always Tell Your Wife című munkát, amit az első filmjének tekinthetünk. A forgatáson ismerkedett meg Alma Reville-lel, akit 1926. december 2-án feleségül vett. 1928-ban megszületett egyetlen gyermekük, Patricia (aki később kisebb szerepekben feltűnt apja három filmjében: Rémület a színpadon, Idegenek a vonaton, Psycho).

1925-ben fejezte be első önállóan jegyzett filmjét a Gyönyörök kertjét, melyet részben Olaszországban forgattak. 1926-ban készült második filmje, a Hegyi sas elveszett, de saját elmondása szerint ez egyáltalán nem baj, sőt jó dolog, mert a film borzalmasra sikerült.

Első remekműve az 1927-es A titokzatos lakó, amelyben későbbi thrillerjeinek legtöbb jellegzetessége fellelhető. Ő maga ezt a filmet tekintette az első valódi „Hitchcock-filmnek”. Bevezette a storyboardot, amit az összes többi filmjében is alkalmazott. A filmben üvegpadlót használt, így az alsó lakásból filmezhette a színész lépéseit.

Első hangosfilmjét, az 1929-es Zsarolást eredetileg némafilmnek szánták, de Hitchcock végül utószinkronizáltatta a néma részeket, illetve hangos részeket vett fel utólag a kész anyaghoz – ez lett egyben az első brit hangosfilm is. A rendező már itt is felismerte és kihasználta a hangos technikában rejlő feszültségkeltő lehetőségeket.

1934-ben Az ember, aki túl sokat tudott sikere a tengerentúlra is eljutott. 1956-ban remake-változatot készített ugyanebből a filmből, amiről később így nyilatkozik: Az első változat egy tehetséges amatőr műve, míg a második már egy profi alkotás. 1935-ös fimje, a 39 lépcsőfok az első azon Hitchcock-thrillerek sorában, amelyek főhőse egy tévesen meggyanúsított személy, aki egyszerre menekül a törvény és a bűnözők elől, miközben megpróbálja kideríteni a valódi tettes kilétét és bizonyítani ártatlanságát.

1938-ban elkészítette legnagyobb angliai sikerét a Londoni randevút. 25 filmet rendezett Angliában a 30-as évek végéig, ezt követően David O. Selznick producer hívására Hollywoodba települt át. Hitchcock kapva kapott ezen a lehetőségen, hiszen önmagát mindig is amerikai stílusú rendezőnek tekintette (a filmkészítés alapjait is egy amerikai cégnél tanulta). Nem véletlen, hogy az USA-ban készíti legnagyobb mesterműveit. Selznick először egy Titanic-filmet akart készíteni, de végül rábízta a A Manderley-ház asszonya rendezését. Ez volt Hitchcock első hollywoodi filmje, amelyet Oscar-díjjal jutalmaztak. Ő maga azonban nem volt megelégedve vele, mindig is saját akarata ellenére „rákényszerített” filmnek nevezte és szerinte nem „Hitchcock-film”.

Az 1940-es évektől kezdve Hitchcock egyetlen kivételtől eltekintve (Végre egy jó házasság (1941)), ismét visszatért kedvenc műfajához, a kémtörténethez, illetve a thrillerhez. Saját maga az 1943-as A gyanú árnyékában című művét tekintette legjobb filmjének, melyben egy kisvárosban elrejtőzni próbáló gyilkos (Joseph Cotten) történetét vitte vászonra. A John Steinbeck forgatókönyvéből készített, 1944-es Mentőcsónak mindvégig egyetlen csónak fedélzetén játszódik. Még ebben az évben Hitchcock visszautazott Angliába, hogy háborús híradófilmeket készítsen.

1945-ben Hollywoodba visszatérvén készítette Elbűvölve című művét, mely érdekes módon a pszichoanalízis témakörét járja körül és amelynek álomjeleneteit Salvador Dalí tervezte. 1946-ban újabb sikerfilmet rendezett: a Forgószél két kedvenc színésze, Cary Grant és Ingrid Bergman főszereplésével máig a filmtörténet nagy klasszikusai közé tartozik.

1948-as munkája, a Kötél a rendező kísérletező kedvéről tesz tanúbizonyságot: a film valós időben játszódik egyetlen lakásban, és mindössze tíz snittből áll. A hatalmas technikai bravúrral készített alkotás habár nem volt üzleti siker, máig meghatározó műnek számít. Két bukás után (A Baktérítő alatt, Rémület a színpadon) Hitchcock az 1950-es évek elején ismét nagy ívű filmalkotásokkal tért vissza.

Az 1954-es Gyilkosság telefonhívásra az első filmje, amiben együtt dolgozott Grace Kellyvel, későbbi nagy kedvencével. Az 1950-es és 1960-as évek elején készített művei a legismertebbek és a legjobbnak tekintett filmjei. Többek között a Hátsó ablak (1954), a Szédülés (1958), Észak-északnyugat (1959), Psycho (1960), Madarak (1963) klasszikus filmekké váltak. A Psycho híres zuhanyjelenetét 7 napon keresztül forgatták és 70 különböző kameraállást alkalmaztak. (Azt az alapvető fiziológiai tényt viszont a stábból senki sem tudta, hogy a halálban a pupilla nem összeszűkül, hanem éppenséggel kitágul.) Filmjei gyakran olyan mindennapi embereket ábrázolnak, akiket az általuk befolyásolhatatlan vagy érthetetlen körülmények ragadnak el; gyakori témája az ember, aki bűnös ugyan, de csak apró, össze nem függő tettekben. Filmjei a félelem és a fantázia keverékén nyugszanak, és jellegzetes humorral vannak fűszerezve. Szintén jellegzetes az, hogy a rendező szinte minden filmjében egy-egy kisebb szerepben is szerepel (úgynevezett cameo),[24] amit azóta számos rendező követett. Angliában még barna, de amerikai filmjeiben már kizárólag szőke színésznőket alkalmazott filmjeiben.

1979-ben az angol királynő lovaggá ütötte, és márciusban megkapta az Amerikai Filmintézet díját is. 1980. április 18-án, 80 évesen halt meg veseelégtelenségben. Holttestét elhamvasztották. A rövid éjszaka című utolsó filmjét betegsége miatt már nem tudta elkészíteni. Pályafutása töretlen és egyedülálló a filmművészet történelmében.

Grace Kelly és Cary Grant a Fogjunk tolvajt című film forgatásán. (1955)

Grace Kelly, James Stewart és Alfred Hitchcock a Hátsó ablak című film forgatásán. (1954)

39 lépcsőfok című film forgatása. (1935)

Alfred Hitchcock, és az összebilincselt Madeleine Carroll és Robert Donat 39 lépcsőfok című film forgatásának első napján. (1935)

John Gavin és Janet Leigh a Psycho című film forgatásán. (1960)

James Stewart a Hátsó ablak című film forgatásán. (1954)

May Whitty és Michael Redgrave a Londoni randevú című film forgatásán. (1938)

Googie Withers  a Londoni randevú című film forgatásán. (1938)

Alfred Hitchcock, Tippi Hedren és Robert Burks a Marnie című film forgatásán. (1964)

Alfred Hitchcock és Kim Novak a Szédülés című film forgatásán. (1958)

Alfred Hitchcock és Grace Kelly a Gyilkosság telefonhívásra című film forgatásán. (1954)

Alfred Hitchcock és Janet Leigh a Psycho című film forgatásán. (1960)

Alfred Hitchcock és Marlene Dietrich a Félelem a reflektorfényben című film forgatásán. (1950)

Alfred Hitchcock a Hátsó ablak című film forgatásán. (1954)

Alfred Hitchcock és Tallulah Bankhead a Mentőcsónak című film forgatásán. (1944)

Alfred Hitchcock, A kötél című film forgatásán. (1948)

Alfred Hitchcock, A hegyi sas című film forgatásán. (1926)

Grace Kelly és James Stewart a Hátsó ablak című film forgatásán. (1954)

A Hátsó ablak című film forgatása. (1954)

Alfred Hitchcock a Szakadt függöny című film forgatásán. (1966)

Alfred Hitchcock a Szédülés című film forgatásán. (1958)

Az Észak-Északnyugat című film forgatása. (1959)

Alfred Hitchcock a Psycho című film forgatásán. (1960)

A gyanú árnyékában című film forgatása. (1943)

A Zsarolás című film forgatása. (1929)

A Bajok Harryvel című film forgatása. (1955)

A Marnie című film forgatása. (1964)

Alfred Hitchcock és James Stewart, Az ember, aki túl sokat tudott című film forgatásán. (1956)

Alfred Hitchcock és Marlene Dietrich a Félelem a reflektorfényben című film forgatásán. (1950)

Alfred Hitchcock és Janet Leigh a Psycho című film forgatásán. (1960)

A Szabotázs című film forgatása. (1936)

A gyanú árnyékában című film forgatása. (1943)

Alfred Hitchcock, Joan Fontaine és Laurence Olivier, A Manderley-ház asszonyacímű film forgatásán. (1940)

Alfred Hitchcock, Margaret Lockwood, Sally Stewart és Googie Withers a Londoni randevú  című film forgatásán. (1938)

Alfred Hitchcock, A gyanú árnyékában című film forgatásán. (1943)

Alfred Hitchcock, Brigitte Auber, Cary Grant, Charles Vanel, Grace Kelly, Jessie Royce Landis és John Williams a Fogjunk tolvajt című film forgatásán. (1955)

Alfred Hitchcock és Grace Kelly a Fogjunk tolvajt című film forgatásán. (1955)

Alfred Hitchcock és Grace Kelly a Fogjunk tolvajt című film forgatásán. (1955)

Alfred Hitchcock, Alma Reville és Madeleine Carroll a 39 lépcsőfok című film forgatásán. (1935) 

Alfred Hitchcock, Madeleine Carroll és Robert Donat a 39 lépcsőfok című film forgatásán. (1935) 

Madeleine Carroll és Robert Donat a 39 lépcsőfok című film forgatásán. (1935) 

Grace Kelly, Alfred Hitchcock és Jimmy Stewart a Hátsó ablak című film forgatásán. (1954)

A Hátsó ablak című film forgatása. (1954)

Alfred Hitchcock a Fogjunk tolvajt című film forgatásán. (1955)

Alfred Hitchcock, Cary Grant és Grace Kelly a Fogjunk tolvajt című film forgatásán. (1955)

Alfred Hitchcock, a Jamaica fogadó című film forgatásán. (1939)

Alfred Hitchcock, a Jamaica fogadó című film forgatásán. (1939)

Alfred Hitchcock és Marlene Dietrich a Félelem a reflektorfényben című film forgatásán. (1950)

Alfred Hitchcock a Téboly című film forgatása közben. (1972)

Alfred Hitchcock, Anthony Perkins és Janet Leigh  a Psycho című film forgatásán. (1960)

Alfred Hitchcock és Philippe Halsman a Madarak című film forgatásán. (1963)

Alfred Hitchcock és Tippi Hedren a Marnie című film forgatásán. (1964)

Alfred Hitchcock a Téboly című film forgatása közben. (1972)



Forrás:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Alfred_Hitchcock
https://flashbak.com/a-brilliant-collection-of-behind-the-scenes-photos-of-alfred-hitchcock-movies-429741/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jonathan Katz amerikai humorista és színész.

Jonathan Paul Katz (New York, 1946. december 1. –) amerikai humorista, színész és szinkronszínész. A Dr. Katz, Professional Therapist című a...