2022. január 23., vasárnap

Lauren Graham amerikai színésznő.

Lauren Helen Graham (Hawaii, Honolulu, 1967. március 16. –) amerikai színésznő, producer. A Szívek szállodája című családi sorozatban játszott főszerepe által vált nemzetközileg is ismertté.

Az ír amerikai Lauren, a hawaii Honoluluban született. Szülei Donna Grant és Lawrence Graham, akik 5 éves korában elváltak. Míg édesanyja Európában építette zenész karrierjét, ő gyermekkorát édesapja mellett töltötte, aki a Csokoládégyártók Szövetségének volt elnöke. Majd kiskorában elköltöztek Washingtonba, ahol az apja kongresszusi belső munkatárs volt. Ennek köszönhetően fiatal korában sokat utazott. Már az általános iskolában megnyilvánult színészet iránti vonzalma. Majd mikor az Észak-Virginia-i Fairfax-i Langley High School-ban tanult, csatlakozott egy egy színjátszó körhöz. Itt a színházban több kisebb produkcióban is szerepelt. Apja 1981-ben újra megházasodott, így Lauren mostohaanyja Karen Graham lett. Ebben az időben megszülettek édesapja és Karen gyerekei Maggie és Chris, Lauren féltestvérei, akikkel ma is nagyon jó kapcsolatot ápol. Majd felvették a Barnard College-ba ahol alapfokon vizsgázott angol művészetből 1988-ban. Ezután elköltözött Texasba 1992-ben, ahol a Southern Methodist University-n letette a mesterfokú szépművészeti vizsgát. Tanulmányai után New Yorkba költözött és koktélbárban dolgozott.

Pályafutása 1995-ben indult, amikor Hollywoodba költözött. Visszatérő szereplőként tűnt fel egy sorozat, a Caroline in the City első évadjában. Ezt követően több sorozatban és filmben is szerepelt, melyek nem hoztak számára nagy sikert. Az igazi áttörés az ezredfordulón jött, amikor megkapta Lorelai Gilmore szerepét a Szívek szállodája című sorozatban, ahol egy vicces 32 éves anyukát alakít. Az újságok szerint gyors beszédéért és kék szeméért kapta meg ezt a szerepet. Ezután sorra jöttek a különböző szerepekre való felkérések. 2001-ben kapott egy mellékszerepet az Édes november című filmben, ahol Keanu Reeves mellett játszhatott. Ezt követte a Tapló télapó, majd a Gorilla bácsi Vin Diesel oldalán. Ugyancsak 2005-ben szerepelt a Moguls című vígjátékban Jeff Bridges-el. 2007-ben főszerepet kapott az Evan, a minden6ó-ban, és szerepelt a Férjhez mész, mert azt mondtam című vígjátékban is. 2008-ban Betty Tanager szerepét kapta a Balhés tesók-ban, később Phyllis Kearns-t alakított az Isteni szikra című filmben. A The Bridget Show-ban Bridget O'Shea szerepét kapta, az Arlen A mindenttudó-ban pedig Elizabeth-t. 2010-ben Lynn-t alakította a Nyomás alatt című filmben. Geoff Peterson-t alakította a The Late Late Show with Craig Ferguson-ban 2011-ben. Megkapta Sarah Braverman szerepét a Vásott szülőkben. 2014-ben megkapta Luann Mitchler szerepét a Merry Friggin' Christmasben. 

A Szívek szállodája forgatásának elején volt egy komolyabb kapcsolata Mark Devine-nel, de Lauren munkája miatt szakítottak. Járt a Jóbarátokból ismert Matthew Perry-vel is, akivel a szakításuk után is jó barátságban maradtak. 2010 óta Peter Krause színésszel van kapcsolatban. 
























Forrás: wikipédia, listal.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Jonathan Katz amerikai humorista és színész.

Jonathan Paul Katz (New York, 1946. december 1. –) amerikai humorista, színész és szinkronszínész. A Dr. Katz, Professional Therapist című a...